Nem tudom ki, hogy van vele, de én a fehérneműket utálom a legjobban teregetni és száradás után a helyére tenni, mert olyan szaporátlanok!
Nos, én erre is kidolgoztam a magam kis idő megtakarítási trükkjeimet és azóta pillanatok alatt kiteregetem és helyére rakom a fehérneműket.
1. Mosógépből mikor kiveszem őket azonnal csoportosítom a teregetős kosaramba. A következő kupacok jönnek így létre: gyerek zokni, felnőtt zokni, gyerek gatya, anya bugyijai, atléták, apa boxerei.
2. A zoknikat, bugyikat és gyerek gatyákat közepes méretű "kör" csipeszre csíptetem, amit a Tesco-ban szereztem be (16 db csipesz lóg rajta). Nagyon praktikus és kis helyet foglal el a szárítón.
A zoknikat úgy csíptetem rá, hogy a párok egymás mellett vannak. A zokni párosításban a világ legnagyszerűbb találmányát használom immáron fél éve: a ZOKNICSIPESZT. A szennyestartóba és a mosógépbe a zoknik már eleve párba kerülnek bele hála a zoknicsipesznek. A férjemet is "betanítottam/rászoktattam", hogy a zokniját zoknicsipesszel összefogva tegye a szennyesbe. Azóta a zoknijai nem gombóc formájában kuksolnak a szennyesben, amit mosás előtt ki kellett mindig húzogatnom! :)Ha megszáradtak a zoknik, akkor azonnal "gombócólhatóak".
DUPLA IDŐ MEGTAKARÍTÁS!
Szárítás
Másfél évvel ezelőtt, mikor lecseréltük a mosógépemet (barátnémat) gondolkodtunk mosó-szárítógépben.
Mint mindig nyomozni kezdetem a neten mosó-szárítógép ügyben. Rá kellett jönnöm, hogy a mosó-szárítógép több munkát adna nekem, mert csak féltöltet ruhát tud megszárítani (6 kg-os dob esetén 3 kg ruhát), a különböző anyag összetételű ruhák nem száríthatóak együtt és a gép víz fogyasztása sem elhanyagolandó (mosás után le kell hűtenie magát vízzel, valami ilyesmit olvastam)!
Két külön gép vásárlását és tárolását már nem tudtuk bevállalni. Beláttam, hogy a szárítógép nem öko megoldás.
Maradtam a természet adta lehetőségeknél:
- nyáron a napsütés
- tavasszal és ősszel a szél
- télen a fagy, szél
Kimosott ruha elpakolása
A megszáradt ruhákat szintén csoportosítom (tárolóhelyük szerint) szárítóról leszedésük és hajtogatásuk közben, majd a helyükre teszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése